Minden beteg vágyik a gyógyulásra?

Igen!

Akkor miért nem fogadja meg a jó tanácsokat? Ennek két oka lehet:

  • nem fogadja el a tanácsadó személyét, nem hiteles számára
  • van benne vágy a gyógyulásra, de egy nagyobb erő betegségben tartja.

Az első probléma könnyen orvosolható: keress olyan segítőt, akit a beteg elfogad, akivel szívesen működik együtt.

Sokan azonban szinte mágnesként vonzzák a bajt. Ők azok, akikben olyan mély, láthatatlan lelki sérülés van, amit segítség nélkül nem tudnak legyőzni.

Ennek jelei jól látszanak, például:

  • nem köszönik meg a segítséget,
  • vagy soha sem elég jó az, amit kapnak, és súlyos kritikát fogalmaznak meg,
  • esetleg csendben bojkottálják a gyógyulást különböző ellenszegülő módszerekkel
  • vagy éppen láthatóan küzdenek, de mindig újra és újra „visszaesnek”.

Hagyd békén azt, aki nem kér a segítségből! Fogadd el az ő döntését még akkor is, ha úgy érzed, tudnál neki segíteni. Mindenki akaratát, szándékát tisztelni kell, akkor is, ha kívülről nézve éppen rosszat tesz magának. Bízz abban, hogy éppen ezáltal tanul, és a végén rájön a megoldásra.

Figyeld azokat az apró jeleket, amik a javulásra utalnak!

  • elgondolkodtam azon, hogy leszokom a dohányzásról
  • nem beszélek többet azzal a negatív munkatársammal
  • nem hagyom, hogy szomorú emberek hangulata befolyásoljon
  • lehet, hogy túl sokat iszom?
  • olyan jó lenne egy csapásra meggyógyulni!

Ilyenkor elég egy meleg ölelés. Csak ajánld fel, hogy segítesz neki a gyógyulásban – ne sürgesd, ne akarj helyette cselekedni, meggyógyulni!

Mutass neki hiteles személyt, aki kért segítséget, és meggyógyult, vagy elindult a gyógyulás útján! Keress többféle gyógymódot, több gyógyítót – hangsúlyozd, hogy elfogadod az ő választását. Ezzel megerősíted abban, hogy ő dönt a saját sorsáról, és ezt feltétel nélkül elfogadod.